Hol van a linn?

Kedves blogfalók, íme egy újabb régi-új bejegyzés, mely hetedikéről szól, de igazából huszonakárhányadikán jegyeztem be.

Péntek délelőtt a hostellel szomszédos hotelben Zsuzsival szépen megreggeliztünk, aztán elindultunk a belváros irányába. Némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy felesleges lenne buszoznunk, hiszen a Viru keskustól gyalog is könnyen elérhető szinte akármi, akármi alatt jelen esetben az óvárost értem, ami nem mellesleg 97 óta az UNESCO Világörökség listáján is megtalálható. 

Mivel mi is az óváros felé akartuk venni az irányt, akár a „Hol van a linn?” kérdést is feltehettük volna magunknak, de nem tettük, mert csak most jutott eszembe ez a rendkívül szellemes szóvicc. Na jó, annyira nem is vicces, meg annyit el is kell árulnom a poén megértéséhez, hogy a vana = régi, ó; a linn = város, szóval a vanalinn nem más magyarul, mint óváros. No még egyszer, utoljára! A „Hol található a(z ó)város?” kérdést kissé lerövidítve, kicsit összekutyulva a magyart és az észtet kaptuk meg a „Hol van a linn?” alakot. Néha még magamat is jól kupán tudnám vágni egy-egy ilyen hülyeségem után, de nem teszem, mert nem vagyok szadó-magó. :-)

 Ahogy sétáltunk az óvárosban, egyre több ismerős hely, épület köszönt vissza, egyre több fényképezőgépet kattintgató alakot láttunk, persze mi is követtük ezt a jó példát, és ellőttünk pár képet, bár a templomokban ezúttal nem játszottam japán turistát, hátha leharapták volna a fejünket a bácsik. 

 Ajajaj, nagy a baj! Szerettem volna képet is betenni, de nem találom a kábelem. Na majd utólag, egyszer csak. És most az óvárosról sem írok többet, inkább majd legközelebb, ha Tallinnban járok. Utunkat ismét a Viru keskus irányába vettük, előtte még egy könyvesboltba is benéztünk, Zsuzsi meg is lepte magát egy szótárral, vagy kettővel. A Viru keskusban kajáltunk egy jót, egy körül látni véltem Talvit /régi észt ismerős/, de később kiderült, hogy csak egy hasonmása volt. /Talvi egy női név, viszont van egy eléggé hasonló hangzású másik név is, amit férfiak viselnek, ez pediglen a Taavi./

 Visszamentünk a hostelbe, én átcuccoltam egy ötágyas szobába, aztán Zsuzsival és a koordinátorunkkal ismét a Viru keskus felé vettük az irányt, a hamburgeres rész felé, ahol újabb önkéntesekkel találkoztunk. Aztán a többiek a tallinni lakásaik felé vették az irányt, én meg kaját vettem estére és reggelire, és ismét visszamentem a hostelbe az új szobámba, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy még mindig nem takarítottak ki az előző szobalakók után. Kiderült, hogy a takarítónő már elment, viszont végül csak nekiállt rendbe tenni az ágyakat egy srác. 

Gondoltam kicsit lemegyek netezni, amíg megcsinálják az ágyakat, aztán egyszer csak egy észt lány kíséretében újabb két önkéntes érkezett, egy olasz és egy görög srác, Enrico, illetve Savvas. Lecuccoltak a fiúk, aztán a Viru keskus felé vettük az irányt, ugyanoda ahol megebédeltünk Zsuzsival, de nagyon látszott a srácok fején, hogy nem igen találnak normális kaját, így ismét nekivágtunk az óvárosnak. Végül a Hell hunt nevű pubban kötöttünk ki, ami meglepően forgalmas hely, alig találtunk szabad asztalt. Nem vagyok benne biztos, de talán három éve is ugyanitt voltunk pár magyarral, amikor az Észtországgal kapcsolatos konferencián voltam. A sör fincsi volt, a kaja is, a végén még egy Vana Tallinnal is koccintottunk egyet a fiúkkal. Utána visszafelé vettük az irányt a városháza felé, és éppen fel akartam hívni Talvit /régi észt ismerős/, amikor valószínűleg Lina / másik régi észt ismerős/ jött velem szembe, de nem voltam benne biztos, hogy ő az, meg a telefonommal is éppen babráltam, így végül nem köszöntem rá. A szállásra visszaérve gyorsan lezuhanyoztam, írtam egyet Linanak, hogy láthattam-e őt, másnap kiderült, hogy valószínűleg tényleg őt láttam, mert éppen arrafelé ment haza munka után kilenc körül. Kicsi a világ. :-) Mondjuk ilyen véletlen találkozások Pesten is elég sűrűn megesnek velem, tavaly volt úgy, hogy fél órán belül két régi Kölcseys iskolatársamba is belebotlottam jövés-menés közben. 

Frissen szerzett ismerőseimmel mindannyian fáradtak voltunk, elég korán bedobtuk a szunyát. Az én ágyam az ajtóval szemben volt, "csak" kétszer ébredtem fel az éjszaka. Először fél 12 körül a lengyel önkéntes állított be, aztán rá egy órára a tegnapra várt francia.

Jaj, majd elfelejtettem, séta közben megcsillantottam Savvasnak és Enriconak a görög és az olasz nyelvtudásom. Enrico majd megszakadt a röhögéstől, amikor meghallotta tőlem, hogy porca troia és vaffanculo. Mondtam neki, hogy egy olasz-magyar srác káromkodott így mindig az első magyar valóságshowban. Aztán, hogy mik vannak, ő is hallott Renátóról. Vaffanculo! Így kell egyáltalán írni? 

Ellenbensőtdeviszont, dankebitte! Elég furcsa lenne egy Tallinnról szóló bejegyzést olasz káromkodással zárni. Nemdebár? Dedebár. Nem is teszek ilyen csúnyaságot, hanem azt mondom, hogy

Kurat!